Vád alá helyezták a nyírteleki dohánybolt kirablóját

Életveszélyt okozó testi sértéssel és rablással vádolják azt a 19 éves fiatalt, aki az ügyészség szerint kirabolt egy dohányboltot és súlyosan bántalmazta az eladót idén februárban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken – közölte a megyei főügyészség vezetője szerdán.

Zsíros Zsolt közleményében azt írta, a vádirat szerint a nyírteleki fiú 2017. február 23-án a testvérével és gyermekkorú barátnőjével több liter bort ivott meg. Mivel estére elfogyott a cigarettájuk, a barátnőjével elindult, hogy vásároljon, de csak kétszáz forintja volt. Amikor meglátta, hogy a helyi nemzeti dohánybolt eladója az üzlet előtt áll, elhatározta, hogy bármi áron pénzt vagy cigarettát szerez tőle.
A vádlott az üzlethelyiségbe induló nő után ment, bezárta az ajtót, majd a sértettet a fejénél fogva nekilökte a kávéfőző gépnek. A nő a földre esett, ahol a vádlott tovább ütlegelte, végül az eladó elvesztette az eszméletét. A fiú ekkor megpróbálta feltörni a pénztárgépet, de ez nem sikerült, ezért alig ötezer forint értékű dohányáruval távozott az üzletből.
A sértett a bántalmazás következtében a koponyáján súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, kitört egy foga, a bal szemére pedig megvakult.
A rendőrség még aznap éjjel elfogta a vádlottat, aki azóta előzetes letartóztatásban van, vele szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta – közölte a főügyész.