Mégis mi az a hibrid császárfa?

A hibrid császárfa egy kifjezetetten gyorsan növő fafajta, így ha már következő évben szép árnyékos fa alatt szeretnénk ülni, akkor érdemes emellett a fajta mellett döntenünk! Emellett még számos lehetséges felhasználási módja is van a császárfának! Szép akácos virágzata révén például kiváló lehet a méhészek számára, mert nagyon finom mézet készítenek belőle a méhek. A faiparban dolgozók számára kiváló alapanyag lehet belőle, mert nagyjából 8 év alatt elérik a fák a teljes méretüket, ebből fakadóan gyorsan újratermelhetőek. 

Főként szélvédő sávok kialakítására vagy árnyékolóként szokták ültetni, mert kevesebb, mint egy évtized alatt 10-20 méterre is megnőnek ezek a fák, ahogy fent is említettük, koronájuk terebélyes, és dekoratív. A fa faanyaga első osztályú, újratelepítés nélkül, szinte néhány évente újra kitermelhető, nagyjából 8 évenként érik el azt a nagyságot, melyből már nagymennyiségű építési célra felhasználható faanyag jön ki.

Az ázsiai, illetve az amerikai nyárfa keresztezéséből született, így nem igen lehet a pontos eredetét megjelölni ennek a fatípusnak. Őshazáját mégis sokan inkább Kínába helyezik, itt is több évezredes múltra tekint vissza a felhasználása. Ráadásul jóformán minden részét hasznosították az ősi Kínában. Virágját, levelét és kérgét is felhasználja például a gyógyszeriparban, ami egészen elképesztő!