A világűr ásványa: az ‘uakitit’.

Orosz kutatók vizsgálták meg azt a meteoritdarabot, mely a szibériai Uakit régióban esett le. A kőzetben különféle ásványok közt, mikroszkopikus mennyiségben új anyagot találtak, mely eddig ismeretlen volt a Földön, ennél fogva vált bizonyítottá, hogy a kő, melyben megtalálták egy meteor, bár ez egyértelmű abból is, hogy maga a kődarab 98%-ban tartalmaz kamacitet, mely egy vas-nikkel ötvözet, 90 százalékos vas tartalommal – ilyen sem létezik földi körülmények közt, így biztos, hogy az űrből származik a szikla. 

Az ukatitit ásvány a régióról kapta a nevét, és mivel sajnos még egy vörös vérsejtnél is kisebb méretű ezért igencsak kevés információt tudtak róla kideríteni: az biztos, hogy a gyémántnál valamivel puhább anyagról van szó, és hogy hatalmas hőmérsékleten, mintegy 1000 celsius fokon keletkezhetett.

Két korábban már vizsgált űrből származó kőzet, a karlsbergit és az osbornit struktúrájára hasonlít a uakitit szerkezete.

Hogy további vizsgálatokat végezhessenek, illetve, hogy jobban fel tudják térképezni a különleges anyag szerkezetét és tulajdonságait, vagy fejlettebb műszerekre van szükség, vagy több olyan meteoritra, mely tartalmazza az uakitit-et.


Vélemény, hozzászólás?